FELMÉRÉS KERETÉBEN VIZSGÁLJUK A KORONAVÍRUS HATÁSAIT A MEGYE TURISZTIKAI ÁGAZATÁBAN

szabadidő
TÖLTSE KI ÖN IS A KÉRDŐÍVET

A megyei önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a vidék turisztikájának fejlesztését.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat célja, hogy aktív szerepet vállaljon a megye turizmusának, versenyképességének és vonzerejének növelésében. Májusban ezért átfogó kutatást végez, hogy felmérje a COVID-19 hatásait a megye turisztikai ágazatában. A kérdőíves felmérésekkel a turisztikai szolgáltatókat, településvezetőket és az utazóközönséget szeretnék megszólítani egy-egy külön, specifikusan elkészített kérdőív segítségével. Az eredmények elemzése után a megyei önkormányzat célirányosan tudja majd meghatározni a turizmus újraindításával és fejlesztésével kapcsolatos feladatait annak érdekében, hogy Bács-Kiskun megye és a turizmusában érdekelt szereplők a jövőben még vonzóbb úticélként szerepeljenek Magyarország turisztikai térképén. A válaszaik nem csak abban segítik a megyei önkormányzat munkáját, hogy tudják, mit tehetnek Önért, hanem abban is hogy a megye 2021-2030-as időszakára vonatkozó turizmusfejlesztési irányokat közösen határozzák meg.

Az alábbi linken elérhető kérdőív a megyei turisztikai szolgáltatóknak szól, 2020. május 8-ig van lehetőség kitölteni és elküldeni a válaszokat:

https://forms.gle/g1sczS7qi8SJVYiq5

A beérkezett vélemények alapján az összesített eredmények elérhetők lesznek a www.bacskiskun.hu oldalon.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO