„CSÁSZÁRTÖLTÉSIEK DÍSZÍTETTÉK” – KARÁCSONYFÁK A TELEHÁZBAN

Advent harmadik vasárnapján

Igazi sváb karácsonyi énekek zengték be Császártöltésen az általános iskola előtti teret a Fucsh kórus közreműködésében, ahol a község adventi koszorúján fellobbant a harmadik gyertyán az öröm lángja is. A gyertyagyújtást követően a Teleházban, császártöltésiek által díszített karácsonyfák lettek kiállítva, ahol a legszebbet forró tea és sváb ünnepi sütemények kíséretében pontozhatták is az ünnepi események résztvevők. A karácsonyfák mind egyediek díszítésében, elképzelésében, hagyományában és színeiben. Különlegességük, hogy szinte mindegyik karácsonyfán felfedezhető sok kis apró kézműves alkotás, mely nem csak egyedivé és igazán különlegessé teszi, hanem érződik rajtuk az az odaadás, szeretet és öröm, amely az elkészítésüket övezte. A negyedik vasárnapon is érdemes lesz ellátogatni, mikor is a szeretet gyertyájának meggyújtását követően, különleges Betlehemi műsorral készülnek az általános iskola 2. osztályos diákjai.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO