Befejeződött a tető felújítása a bunyevác tájházban

amint megenyhül az időjárás, és a vírushelyzet is lehetővé teszi diákok fogadását közösségi szolgálatra, szeretnének további csinosításokat, apróbb javításokat, festéseket is végezni a bunyevác tájházon

Bár a látogatás még mindig tilos, az élet nem áll meg a város reprezentatív intézményeinek háza táján sem. A Türr István Múzeum nagy erőkkel készül az újranyitásra, dolgoznak az új állandó kiállításon, de közben további épületeikre is gondot fordítanak. Nemrég készült el kéthetes megfeszített munkával a bunyevác tájház új nádteteje.

Hetven kéve nádat használtak fel a Dunaújvárosból érkezett mesterek a bunyevác tájház tetejére. Az országosan védett műemléki épület az ország egyetlen bunyevác tájháza – mondta N. Kovács Zita múzeumigazgató. – A Türr István Múzeum nemzetiségi bázisintézmény is, ennek értelmében nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetiségi kulturális örökség megőrzésére: gyűjteményeinknek legalább 30 százaléka valamely itt élő nemzetiség gyakorlati, illetve kulturális-szellemi örökségét őrzi. A bunyevác tájház a környék egyik legfontosabb, legizgalmasabb nemzetiségének örökségét mutatja be mintegy negyven éve. A tető mindenképpen kardinális eleme bármely épület védelmének, fontos, hogy jó állapotban legyen. A nádtetőt időről időre újra kell verni, borítani-javítani. Ez nem csekély költséget jelent, amire igyekszünk külső forrást szerezni. Tavaly a népi építészeti programon keresztül sikerült egy pályázati forrást bevonzani, ezt a múzeum fenntartója, Baja város önkormányzata kiegészítette önerővel, így közel két és fél millió forintból valósult mg a hatalmas munka – részletezte a múzeumigazgató. Hozzátette: Magyarországon ma már egyre nehezebb nádazókat találni, a kihalófélben lévő mesterséget egyre kevesebben űzik. Végül Dunaújvárosból érkezett egy nagy szaktudású csapat, akik két hét alatt végezték el a nem csekély munkát. A szükséges anyagot maguk hozták hozzá, az eltávolított, fölöslegessé vált rétegeket pedig el is szállították.

Forrás: baja.hu

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO