Bács-Kiskun önkormányzata is a gáton

két folyó közt

Bács-Kiskunban négy helyszínen zajlik önálló önkormányzati árvízi védekezés a kataszrófavédelem közreműködésével és több mint ezer önkéntes bevonásával. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának félszáz munkatársa Baján, a Petőfi-szigeten vett részt a munkálatokban. 

Dunapataj, Harta, Solt és Baja – ezeken a településeken zajlik önálló önkormányzati védekezés a térségben várhatóan hétfőn-kedden tetőző dunai árvízre készülve. Kovács Andrea tűzoltó főhadnagytól, a Bács- Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől megtudtuk, eddig százezer homokzsákot használtak fel, a mai napon (csütörtökön) ez a szám 75 ezerrel növekedett.    

 

Baján a Petőfi-szigeten csaknem ezren – hivatásosok és önkéntesek – igyekeztek felkészíteni a partszakaszt az árhullámra. Köztük volt Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának csapata is. Mint Rideg László közgyűlési elnök elmondta, felhívására több mint ötven fő, gyakorlatilag a teljes kollektíva jelentkezett az önkéntes munkára. 

 

Az önkormányzat dolgozói mellett számos diák, civil szervezetek, egyházak részt vesznek a védekezésben, ami így nem csak önkéntes, hanem valódi közösségi munka is egyben.   

 

További híreink

2024. 10. 09.

Tisztségviselőket választott az Iparkamara

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál kedden tisztújító küldöttgyűlésre került sor.

2024. 10. 09.

Hajós

2024. 10. 08.

Megalakult az új Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés

„Közös a felelősségünk, éppen ezért ebben a ciklusban alázattal állunk az előttünk tornyosuló feladatok elvégzéséhez” – fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés új elnöke, akit a Hajósi Érseki Kastélyban tartott alakuló ülésen választottak meg a képviselők. 

2024. 10. 08.

[ Hajós ]

Kiskunfélegyháza

2024. 10. 04.

Kiskunfélegyháza, mint osztálykirándulási célpont

Petőfi Sándor és Móra Ferenc kultusza máig élénken él Kiskunfélegyházán. A város ideális célpontja osztálykirándulásoknak, legyen szó alsós diákokról, vagy középiskolásokról. VIDEÓ

2024. 10. 04.

[ Kiskunfélegyháza ]

Hajós

2024. 10. 03.

Staféta - Barátsággal zajlik a polgármesteri szék átadása Hajóson

Friss szemlélettel a múlt eredményeire és értékeire építve új lendületet kap a település. A leköszönő polgármesterasszony készséggel segítette az ifjú polgármester felkészülését a város vezetésére. VIDEÓ  

2024. 10. 03.

[ Hajós ]

2024. 10. 02.

MOTÍVUMOK Bács-Kiskun Vármegyéből IV.

Kompozíciók kunsági borotvatokokról

2024. 10. 02.

Baja, Dusnok

2024. 10. 01.

Bajai hotel, dusnoki sétány - VIDEÓ

Két új értékkel gyarapodott a vármegyei értéktár.

2024. 10. 01.

[ Baja , Dusnok ]

Design by WEBORIGO