BÁCS-KISKUN MEGYE FOLYAMATOSAN FEJLŐDIK

A TÉRSÉGBEN FOLYTATÓDNAK A BERUHÁZÁSOK

Megyénkben is segítséget kaphatnak a kisgyermekeket nevelő szülők a napközbeni elhelyezést biztosító bölcsődei ellátási formák kapacitásainak és az általuk nyújtott szolgáltatások minőségének fejlesztésével. A komfortosabb és szebb bölcsődei ellátás mellett megnő a munkavállalási kedv, több szülő kezdhet el dolgozni, ennek következtében pedig térségünk gazdaságának fellendülése is várható.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinációjában lévő TOP-keretből most újabb 7 település nyert támogatást, a bölcsődei ellátási formákhoz való hozzáférés javítására és a bölcsődei ellátási formák által nyújtott szolgáltatások minőségi fejlesztésére. Egy település pedig – hogy befejezhesse a megkezdett kivitelezéseket – többlettámogatásban részesül.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei keretéből Bács-Kiskun megyében most újabb hét településen több mint 500 millió forintból valósulhatnak meg beruházások.

Támogatást nyert a bajai Pici-Talpak Gyermekgondozó Egyesület, Kiskunhalas Város Önkormányzata, Dusnok Község Önkormányzata, Felsőszentiván Községi Önkormányzat, Csengőd Község Önkormányzata, Bátya Község Önkormányzata és Harta Nagyközség Önkormányzata.

Egy település esetében döntöttek többlettámogatás megítéléséről. Ennek értelmében Homokmégy Község Önkormányzata több mint 14 millió forint támogatást nyert arra, hogy befejezhesse többek között az iparterületének megközelíthetőségét biztosító meglévő földút fejlesztését. A földút stabilizációja remélhetőleg javítani fogja az iparterület vonzerejét a kis- és középvállalkozások számára, így növelve a térség vállalkozási kedvét, a vállalkozói aktivitást. A fejlesztéssel a község lakott illetve belterületét is tehermentesíteni szeretnék a teher- és kamion forgalomtól.

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO