BÁCS-KISKUN DUNAVECSÉN IS BOLDOGGÁ TETT – KONCERT CSÍK JÁNOSSAL ÉS A MEZZO ZENEKARRAL

közügyek
A "Kistelepüléseinkért - Tiszta szívvel" zajló megyei programsorozat újabb állomása volt Dunavecse, ahol október 22-én, a hagyományos Dömötör-napi programsorozatba illesztve, Csík János és a Mezzo zenekar adott nagy sikerű koncertet a művelődési házban.

A Bács-Kiskun Boldoggá tesz szlogen jegyében a "Kistelepüléseinkért - Tiszta szívvel" zajló megyei programsorozat újabb állomása volt Dunavecse, ahol október 22-én, a hagyományos Dömötör-napi programsorozatba illesztve, Csík János és a Mezzo zenekar adott nagy sikerű koncertet a művelődési házban. A látogatók a ház előterében a solti térségben élő gyermekek rajzaiból nyílt kiállítást is megtekinthették.

A koncertre érkező vendégeket, elsőként dr. Mák Kornélt, a megyei önkormányzat alelnökét Vörös Sándor polgármester köszöntötte. A településvezető elismerését fejezte ki a megyei önkormányzat munkatársainak, amiért a pandémiás helyzet ellenére tavasszal elmaradt rendezvényt mégis megszerveztek, és az olyan 5 ezer fő alatti településre, mint Dunavecse is nagyvárosok által megirigyelhető programot hoztak.

Dr. Mák Kornél köszöntő beszédében elmondta: a megyei önkormányzat célja, hogy az olyan klasszikus önkormányzati feladatok mellett, mint például a településfejlesztés, olyanfajta feladatokat is ellásson, ami értéket teremt. Erre utal a szlogen, „Bács-Kiskun boldoggá tesz”, amit nem egy utópisztikus mondatnak szánnak, hanem a megyei önkormányzatnál ezt mindenki így gondolja. A 20 településen megvalósuló programsorozattal a megye színesebbé szeretné tenni a kulturális kínálatot – mondta az alelnök.

Dr. Mák Kornél rámutatott: napjainkban reneszánszát éli a néptánc és a népzene. Csík János és a Mezzo pont azt a hangot találta meg, ami a szélesebb magyar zenevilágot kapcsolja össze a népzenével. Mégpedig úgy, hogy annak a hangzása, motívumai, üzenetei semmit nem veszítenek értékükből. Sőt, még nemesebbé tudják tenni. Csík János és a Mezzo ezt az értéket tudja magas szintre hozni, és most, itt Dunavecsén, a tél előtt a tavaszból és a nyárból hoznak vissza egy-egy érzést, gondolatot - mondta az alelnök.

Hozzátette: azok a gyerekrajzok, amelyek a településekről szólnak mintát adnak arról, hogy az itt élő fiatalok hogyan látják Bács-Kiskunt, hogyan látják a saját községüket, városukat - mondta Mák Kornál, aki végül mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Ezt követőn vette kezdetét a sajátos, jó hangulatú koncert Csík János és a Mezzo zenekar előadásával. Friss, lendületes megszólalásukban a magyar népzenével együtt szólaltak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki a jazz muzsikához áll közelebb.
A dalok - ahogy Csík Jánostól megszokhattuk - népzenei köntösben szólaltak meg szerethetően, megidézve a régi és új dallamvilágokat, ritmusokat, újra gondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó volt a zenekar kissé szokatlan, mégis jólesően ismerős muzsikája.

A nagyszerű zenészek: Csík János hegedű és ének, Kisgyőri Krisztián bőgő, Mészáros János brácsa és trombita, Németh Zsolt gitár és dob, Rácz Gábor zongora, Vadas László harmonika és citera.

A mintegy másfél órás koncert végén a dunavecsei közönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadást.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO