AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELFOGADTA A CSALÁDI GAZDASÁGOKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLATOT

zöld Bács-Kiskun szabadidő
Az új jogszabály célja a családi gazdaságok erősítése, a generációváltás támogatása és a termelők együttműködésének ösztönzése.

Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az országgyűlés által kedden elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály – jelentette ki a parlamenti szavazást követően Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabály célja a családi gazdaságok erősítése, a generációváltás támogatása és a termelők együttműködésének ösztönzése. A hazai élelmiszergazdaság gerincét adó 290 ezer őstermelő és 83 ezer családi gazdaságban dolgozó termelő 2021. január 1-től három működési forma közül választhat, így maradhat őstermelő, alkothat őstermelők családi gazdaságát vagy családi mezőgazdasági társaságot.

Nagy István emlékeztetett: a kisebb őstermelők számára az adómentességi értékhatár növekszik és nem terheli majd személyi jövedelemadó az éves minimálbér ötszörösét kitevő bevételt, ami az idei értékekkel számolva 9,7 millió forintot jelent. Emellett az új szabályozás minden esetben a minimálbérhez köti az értékhatárokat, ezzel biztosítva a kedvezmények értékállóságát. A legkisebbeknek az éves minimálbér feléig még adóbevallást sem kell készíteniük, ami ebben az évben 966 ezer forintot jelent - tette hozzá. A tárcavezető kitért arra is, hogy az érintettek kedvezményes adózási értékhatára, átalányadó választásával is magasabb bevételig lesz lehetséges, ami 8 millió forint helyett az éves minimálbér tízszeresére nő, és a 2020-as adatok szerint eléri a 19,3 millió forintot. Az adóteher csökkentését szolgálja az is, hogy a jövőben az őstermelői bevétel számításánál nem kell figyelembe venni az e tevékenységgel összefüggő támogatás összegét. Az agrárminiszter szerint a bürokrácia csökkentését szolgálja az az új lehetőség is, hogy az őstermelői bevétel része lehet – 25%-os mértékig – a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenység, például a falusi turizmus vagy a mezőgazdasági szolgáltatás nyújtása. 

Hangsúlyozta: az új törvénynek köszönhetően jöhet létre az őstermelők családi gazdasága, ami komoly lehetőség a vidéki gazdálkodói családok megélhetésének és életszerű működésének érdekében. A családi gazdálkodási forma legalább két hozzátartozó mezőgazdasági termelő közös gazdálkodására alapulhat. A kedvezményes adózást lehetővé tevő átalányadózást a családtagok számának és az éves minimálbér tízszeresének szorzatáig tartó bevételig választhatják. Az értékhatár azonban legfeljebb a minimálbér negyvenszerese lehet, ami az idei adatokkal számolva több mint 77 millió forintot jelent.

Kifejtette: a családi mezőgazdasági társasággá minősítés lehetőségét azoknak a vállalkozásoknak dolgoztuk ki, akik már kinőtték a helyi termelés kereteit és országos, sőt nemzetközi szinten is mérhető üzemmé fejlődtek. A családi mezőgazdasági társaságok fejlődését azzal segíti a jogszabály, hogy a társas vállalkozás tagjai mentesülhetnek a személyi jövedelemadó alól a termőföld használati jogosultságának, valamint a mezőgazdasági támogatás átengedése, továbbá a termőföld-vásárlással kapcsolatos jelzáloghitel törlesztése címén, legfeljebb 50 millió forintig.

A jogszabály külön rendelkezéseket tartalmaz a méhészek számára, ami a Kormány egyértelmű elköteleződését bizonyítja a biodiverzitás védelme mellett. A méhész őstermelők személyi jövedelemadó mentessége nem a minimálbér ötszörösét, hanem tízszeresét elérő bevételig lehetséges. Ez a kedvezmény a 2020-as értékeket figyelembe véve meghaladja a 19 millió forintot – emelte ki a tárcavezető.

(AM Sajtóiroda)

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO