Az Év Természetfotója

Pintér Csaba majsai fotós nyerte az Év Természetfotója elismerést

Az Év Természetfotója díjat a kiskunmajsai Pintér Csaba Légivadász című képe érdemelte ki a Lenergy – az Év Természetfotósa 2020 pályázaton, amelynek legjobb képei december 31-éig láthatók a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Immáron 28. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát. A verseny történetében most érkezett a legtöbb kép: 241 fotós 4114 felvételt küldött, amelyek közül az utolsó fordulóban 111 mű versengett – közölte Fáth Péter, a naturArt elnöke. Elmondása szerint az idei kiírás hozta talán a legmagasabb színvonalú mezőnyt a verseny hosszú történetében: az utolsó előtti körben szereplő mintegy 400 kép mindegyike alkalmas volt a kiállításra, amelyen végül 63 szerző 111 felvétele látható.

– Az év természetfotója megismételhetetlen „akciófotó”, amelyen egy karvaly éppen elejt egy citromsármányt – méltatta Pintér Csaba Légivadász című felvételét a szövetség elnöke.

Pintér Csaba 2007-ben kezdett komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. Az esküvői fotózáson kívül az utóbbi időben egyre több időt tölt természetfotózással, amire általában csak hétvégenként jut ideje. Mint mondja: a természetfotózáshoz a felkészülés mellett rengeteg idő és türelem, no meg szerencse is kell.

– A karvaly elkapta, és cipeli a citromsármányt, aki békésen keresgette táplálékát a füves réten, Esztergom közelében. A karvaly köztudottan az egyik legjobb vadász a madarak között, elképesztő sebességgel ejti el – egyébként a jellemzően énekes madár – áldozatát, bár az esetek nagyobb részében még így sem mindig sikeres. A kép lesből készült egy áprilisi napon, és szerencsémre, miután lecsapott a sármányra, az objektívemre merőlegesen repült, így oldalról tudtam követni a mozgását, és sikerült a jelenetet éles képkockán megörökítenem – számolt be a felvétel történetéről Pintér Csaba. Első alkalommal indult az Év Természetfotósa 2020 pályázaton, ami remekül sikerült neki: kimagasló sikert ért el.

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO