Alapkőletétellel vette kezdetét a Budapest – Belgrád vasútvonal korszerűsítése - 2025-re elkészül

Ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával október 15-én, pénteken a Kiskunhalasi Vasútállomáson kezdődött a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa.

 

Ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával október 15-én, pénteken a Kiskunhalasi Vasútállomáson kezdődött a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa. A Soroksár és Kelebia országhatár között felújítandó szakaszon elkezdődött a szükséges szakanyagok, betonaljak, zúzottkő, sín szállítása, tárolása - elsőként Kisszálláson, majd ezt követi a munkaterületek előkészítése a meglévő, elhasznált állapotú vasúti pálya elbontásához. A korszerűsítés több mint 150 km-es szakaszán – a kétvágányú pálya megépítésével – összesen 339 vágánykilométer hosszban valósul meg a vasútfejlesztés. A kivitelezés előkészítő szakasza az elkövetkező hónapokban nem érinti a vasúti utazási lehetőségeket, a vonatok továbbra is a meghirdetett menetrend szerint közlekednek. A Budapest-Belgrád vasút alapkőletételi ünnepségen Font Sándor, Bányai Gábor, dr. János országgyűlési képviselők, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is megjelent. Font Sándor a közösségi médiában tett bejegyzésében azt írta: „Ami Kalocsa térségében a híd, az Kiskőrös és Soltvadkert térségében a gyorsvasút. Mindkettő a térségünk gazdasági fejlődését hosszútávon biztosító fejlesztés alapkövei!”

A Soroksár és Kelebia országhatár közötti vasúti korszerűsítés finanszírozását biztosító támogatási szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal 2020 tavaszán kötötte meg a MÁV, ezt követően 2020 júliusában kezdődött el a tervezés és engedélyeztetés, a beruházásnak 2025-re kell elkészülnie. A vasútvonal az építés és kétvágányúsítás után mind az utasok, mind pedig az áruszállítás számára versenyképes szolgáltatást nyújt majd. 160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül. Az újonnan épített peronok magassága a sínkorona felett 55 cm magas lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást az esélyegyenlőség érdekében. Öt új állomásépület lesz: Délegyházán, Kiskunlacházán, Dömsödön, Fülöpszálláson, Kiskőrösön; továbbá a mostani, meglévő épületet felújítják Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kunszentmiklós-Tass, Szabadszálás, Kiskunhalas és Kelebia vasútállomásain, ezen felül 410 új P+R, 440 új B+R parkoló áll majd az utazók rendelkezésére. Új gyalogos aluljárókat hoznak létre és új lifteket telepítenek Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós-Tass, Fülöpszállás, Csengőd, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Kelebia utazói számára. A még nagyobb fokú biztonságot, és az Európában elvárt kölcsönös átjárhatóságot az ETCS 2 (European Train Control System) egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és új, korszerű biztosítóberendezések fogják garantálni. Fejlesztik az utastájékoztatást, új élet- és vagyonvédelmi berendezéseket telepítenek, peronkamerákkal növelve a biztonságot. A teherszállítás számára az új pálya lehetővé teszi majd a 225 kN tengelyterhelést és az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Fotó forrás: MÁV Zrt, Font Sándor/Facebook

 

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO