ADVENTI VÁRAKOZÁS FÜLÖPHÁZÁN

közügyek
ÜNNEPI HANGULAT A MEGYE TELEPÜLÉSEIN

Fülöpháza Község Önkormányzata és közösségi színtere Az idei évben is nagy figyelmet fordít arra, hogy a település lakóinak életében felgyulladjanak a fények és megszépítsék, örömtelivé tegyék az adventi várakozás napjait.

A közösségi színtér előtti parkot ünnepi díszbe öltöztették és elkészítették a falu adventi koszorúját is a település központjában, közösségi összefogással.

Az adventi várakozás időszaka november 28-án a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Fülöpháza Község Önkormányzata által szervezett II. Adventi Kézműves Nap online rendezvényével kezdődött meg. Az online eseményen 38 jelentkező családnak tudtak biztosítani grincs fához, adventi koszorúhoz és asztaldíszhez alapanyagot, melyet előre kicsomagolva adtak át a jelentkező családoknak november 27-én.

Az online közösségi rendezvényen, meghitt családi körben elkészített csodálatos munkák fotói megtekinthetők az Ady Endre Művelődési Ház facebook oldalán a II. Adventi Kézműves Nap eseményénél feltöltött videók alatt.

A település szépkorú tagjainak az idei adventi időszakban nem szervezhettek ebéddel egybekötött rendezvényt, ennek hiányát azonban az önkormányzat által biztosított élelmiszercsomaggal igyekeztek pótolni, kifejezve köszönetüket és elismerésüket Fülöpházáért és a közösségért végzett sok évtizedes áldozatos munkájukért – tájékoztatott Nagyné Balogh Csilla a település polgármestere.

Fülöpháza is csatlakozott az országos adventi világító naptár kezdeményezéshez. December 1-jén „kinyílt” az első világító ablak. Szentestéig, azaz december 24-ig a településen minden nap egy újabb ablakon jelenik meg kivilágítva a hónap napját jelző szám, akárcsak egy adventi naptáron, ahol mindennap egy újabb ablak nyílik ki. A közösségi oldalon meghirdetett kezdeményezésre 24 család jelentkezett ablakdíszítőnek, belterületen és tanyavilágban egyaránt.  A többi lakos szintén részese a programnak, játékra hívták őket a szervezők, hogy az adott napok új ablakait találják meg. Az ablakvadászok kapnak egy kis útmutatót, hogy a település melyik részén kereshetik a fényes, számos házakat, s fényképeket készítenek a díszes adventi ablakokról. A közösségi oldalon zajlik a kommunikáció, a segítségadás, a fotók beküldése. Csodálatos ablakdíszek készültek eddig, napról-napra egyre jobban várják, s járják a települést a következő fényes ablakok felfedezéséért.

December 5-én a településen élő 14 éven aluli kisgyermekek otthona elé is ellátogatott a Mikulás, hogy egy-egy csomaggal köszöntve őket csodálatos élményt szerezzen számukra.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO