300 napon át hajózhatóvá teszik a Dunát

közügyek TOP-fejlesztések szabadidő
Változtatások Soltnál és Foktőnél-300 napon át hajózhatóvá teszik a Dunát . A legkorábban 2023-ban induló munkák 5-6 évig tartanak majd.

Megkezdődött a dunai hajóút fejlesztésének környezetvédelmi engedélyezési eljárása. A tervezők szerint a folyó jobb hajózhatóságát célzó beavatkozások 2023-ban indulhatnak. Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben a mederben 30 változtatást végeznének el - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.

A projekt Dunaföldvár és Foktő közötti szakaszának környezetvédelmi hatásvizsgálata 2020. december végén kezdődött, az eljárás legkésőbb február végén zárul le. A hivatal az eljárásba bevonja a szakhatóságokat, az érintett települések jegyzőit, megkeresi a természetvédelmi kezelőket, a felszíni vizek és a felszín alatti vizek kezelőit.

A közmeghallgatást február 11-én Kecskeméten tartják, a járványhelyzet miatt az érintettek személyes jelenléte nélkül.

A tervező konzorcium összefoglalója szerint Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben – 30 változtatást végeznének el.

A program célja, hogy a teljes magyar Duna-szakaszon a hajóút mélysége elérje a 2,7 métert, és az év legalább 300 napján akadálymentesen lehessen közlekedni a nemzetközi hajózásban szabványos, 25 deciméteres merülésű, 1300-1600 tonna hordképességű hajókkal.

A hajóút a Duna-Majna-Rajna vízi úton Magyarország felett és alatt, egészen a Fekete-tengerig már megfelel a nemzetközi paramétereknek, amit duzzasztással, folyószabályozással értek el.

A Bős-déli országhatár közötti szakaszon ugyanakkor a meder változása, a karbantartás elmaradása miatt sem az európai közlekedési miniszterek egyezményében, sem a Duna bizottsági ajánlásban foglaltak nem teljesülnek – ismertette a kormányhivatal.

Forrás: https://turizmus.com Fotó: Fokto.hu

 

 

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO