Kultúra, hagyomány

Megye kultúrái és hagyományai

Megyénk számos jól elkülöníthető tájegységet foglal magába, melyek kulturális hagyományai is sokszínűek, eltérőek.

A legdélebbi települések az Észak-Bácska térséghez tartoznak, ahol nagyon erősek a délszláv, elsősorban horvát (bunyevác, sokác) és a szerb (rác) hagyományok. A térség kulturális központja Baja, melynek ikonikussá vált ünnepe a Bajai Halfőző Fesztivál, de kiemelt értéket képviselnek az olyan, ma is élő, a térségre jellemző népszokásokat őrző települések, mint Szeremle, Bácsalmás, Felsőszentiván, Hercegszántó, vagy Gara. A legjelentősebb délszláv szokás, a bunyevác-, vagy rác préló megünneplése szinte minden településre jellemző a megye déli részén, az év első hónapjaiban.

A Bácskától északra, a Duna-Tisza közi homokhátság két részre tagolja megyénket. A homokhát nyugati lejtőitől a Dunáig terül el a Kalocsai Sárköz, míg a keleti oldalon a Kiskunság, melyek néprajzilag is jól elkülöníthető sajátosságokkal bírnak.

A Kalocsai Sárközre – ahol a magyarok mellett az elmúlt évszázadokban németek (svábok) és szlovákok telepedtek le, magukkal hozva hagyományaikat – sokszínű és unikális kulturális szokások jellemzőek.

A tájegység központja a barokk Kalocsa, amely érseki székhely is egyben. Kalocsára és környékére jellemző az a gazdag motívumkészletű, sajátos színezetű és stilizálású népművészet, amely ma leginkább a kalocsai hímzésben és pingálásban mutatkozik meg. Ezt jeleníti meg a kalocsai Viski Károly Múzeum állandó néprajzi kiállítása is.

A Kalocsai Sárköz számos települése sváb gyökerekkel rendelkezik (Nemesnádudvar, Császártöltés, Hajós, Harta), ahol a mai napig aktívan ápolják azt az örökséget, melyet a német óhazából hoztak magukkal a 18. században. Az elsősorban szőlészettel és borászattal foglalkozó sváb telepesek hagyományaiba, népszokásaiba engednek bepillantást a Hajósi Barokk Kastély kiállításai.

A megye szlovákok lakta települései közül Kiskőrösön és Miskén ma is őrzik kulturális szokásaikat, mintagazdag népviseletüket és táncaikat, melyeket megtekinthetünk a szeptemberben megrendezett Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok alkalmával, valamint a kiskőrösi Szlovák Tájházban berendezett néprajzi kiállításon.

A megye legnagyobb néprajzi tájegysége a Kiskunság, melynek kulturális és gazdasági központja a megyeszékhely Kecskemét, de kiemelkedő szereppel bír a megye másik két nagyobb népességű városa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas is.

A Kiskunság sokkal homogénebb képet mutat, mind etnikai, mind pedig kulturális szempontból, mint az megye többi tájegysége. Néprajzi motívumkincse és népviseletének díszítettsége kevésbé gazdag, táncai azonban nagyon erőteljesek, mivel a pásztorkodó életmódból eredeztethetők.

Megyénkben Kecskemétet Katona József és Kodály Zoltán városaként is aposztrofálják, Petőfi Sándor örökségét ápolja a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Múzeum, míg Móra Ferenc írói munkásságának szülővárosában, Kiskunfélegyházán állítottak emléket.

Élő hagyományaink sokszínűsége:

Kiskunhalasi csipke a magyar és az európai iparművészet kitüntetett figyelemmel és elismeréssel kísért terméke. Első, 1902-es megjelenése óta a magyar népművészet fontos része. Ez a kézimunkafajta a 20. században vált méltó vetélytársává a brüsszeli és a velencei csipkének. A halasi csipkéből készült alkotások több világkiállítás nagydíját is elnyerték. Azon kevés iparművészeti értékeink közé tartozik, amely világszínvonalú, és az egész világot meghódította.

Kalocsai népművészet generációról generációra öröklődött. A hímzés első korszaka a "singlölés", amely kizárólag lyukakat hímzett fehér fonallal. Ennek továbbfejlesztése révén jelentek meg a különböző technikák: "riselinezés", a "madeira", az "üresvarás" és a "rátétes". A kalocsai népművészet az egész országban és világszerte ismertté vált, az elmúlt években számos új megjelenési formát is nyert.

Bukovinai székely szálán varrott hímzésekkel asztalterítőt, falvédőt, párnát, blúzt, ruhát, egyházi textíliá díszítettek, melyek elkésíztése hosszú és fáradtságos munka, s értéke felbecsülhetetlen.

A szeremlei ladikkészítés szintén egyedülálló a Kárpát medencében. A ladik, mint mindennapos használati eszköz, fontos szerepet töltött és jelenleg is tölt be sokak életében. A ladik elválaszthatatlan a szeremlei múlttól és jelentől, valamint kiemelkedő fontossággal bír a jövőre nézve is, és itt elég csak a pünkösdi ladikázás hagyományát megemlíteni.

TIszakécskei kékfestés: A műhely múlt század elejei berendezéseivel, formakészletével nemcsak a hazai, de az európai ipartörténet ritkaságaihoz is tartozik. Megalkotója Kovács Miklós, aki 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta.

Tiszaalpáron a messzi múltba nyúló hagyományai vannak a vesszőfonásnak. A Tisza menti füzesek vesszejéből az ügyes kezű alpáriak már évszázadokkal korábban hasznos termékeket, dísztárgyakat állítottak elő. Az alpári vesszőtermékek ma is negtalálhatók szinte minden magyar háztartásban.