Pályázat: Az épített örökség védelmére és új érték teremtésére PDF Nyomtatás E-mail

A BS-KISKUN MEGYEI

FALUFELÚJÍTI ÉS MÛEMLÉKI ALAPÍTVY

2009. évi pályázati felhívása

 

AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉRE ÉS ÚJ ÉRTÉK TEREMTÉSÉRE

 

Az Bács-Kiskun Megyei Falufelújítási és Mûemléki Alapítvány 2009. évi pályázati kiírása mottója az, hogy egy település organikus fejlõdéséhez a megtartó és az elõrevivõ erõk arányos és együttes jelenléte szükséges. A kettõ nem játszható ki egymás ellen. A kultúra nem valamiféle dísz, és nem ráadásként érkezik. Az alkotó, aki értéket teremt és az értõ utód, aki értéket õriz meg, nemcsak akkor áldoz némi figyelmet, energiát, pénzt a környezete és önmaga mûvelésére, amikor már minden egyebet megszerzett magának, hanem életének részévé teszi az értékteremetést, az õrzést.

Az építési kultúra az építés rendjében, az egymással harmonizáló, összehangolt cselekvési módban ölt testet, nyilvánul meg. Ezért szükséges, hogy a településen élõk ráismerjenek hagyományaikra és közösen – a szakemberek véleményére, és nem utolsó sorban a hely szellemére figyelve – határozzák meg viselkedési rendjüket, amelyet aztán minden lakos követni képes az értékteremtésben és annak megõrzésében.

 

A pályázat célja:

 

4fogóan Bács-Kiskun megyében a települések mûszaki-építészeti, tárgyi környezet-kultúrájának értékfeltárása, és azok megmentése, fejlesztése, valamint új értékek teremtése.

A pályázat egyik részeként pedig a mûemléki védettség alatt álló építmények megõrzésének, helyreállításának, hasznosításának és bemutatásának támogatása.

Pályázni csak önálló, és jól elkülöníthetõ feladatokra, esetleg ütemezett részmunkákra lehet, már megkezdett munkák befejezésére nem adhat támogatást az alapítvány. Megkezdett munkának számít az, amelyiknek a megvalósítása és a számlái a támogatási döntést megelõzõ dátumúak.

 

A pályázat jellege:

 

A pályázat nyilvános, Bács-Kiskun megye települései közigazgatási területére terjed ki. A pályázatra egy településrõl több pályamunka is benyújtható, de minden pályamûvet önálló pályázatként kell benyújtani.

 

A pályázaton részt vehetnek:

− Bács-Kiskun megye települési önkormányzatai és azok intézményei,

− egyházak vagy azok helyi szervezetei,

− egyéb jogi személyek,

− magánszemélyek.

 

A pályázat tartalma:

A pályázó neve, címe, pályázati minõsége (tulajdonos, bérlõ, kezelõ), a megvalósítás helyének 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lapja (tulajdonosi hozzájárulás, ha nem azonos a pályázó és a tulajdonos).

1. Az építmény, objektum, mûszaki létesítmény, közterület bemutatása, ismertetése.

2. Az elvégzendõ feladat leírása.

3. Mûszaki tervek.

4. Költségvetés.

5. A pályázati céltól függõen az építési engedély dokumentuma, vagy az építéshatóság nyilatkozata arról, hogy nem építési engedély köteles valamint nem bejelentés köteles tevékenység.

6. Szükség esetén zsûri véleménye a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatásköreirõl szóló 1991. évi XX. törvény 109. § szerint:

„(1) Mûvészeti alkotás közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezésérõl, áthelyezésérõl, lebontásáról a település önkormányzatának képviselõ testülete dönt és gondoskodik fenntartásáról és felújításáról.

(2) A döntéshez a mûalkotás mûvészi értékére vonatkozóan szakvéleményt kell készíteni.

(3) Nem önkormányzati tulajdonú épületen lévõ mûvészeti alkotásokat az illetékes önkormányzat képviselõ testülete - szakvélemény kikérésével – védeni köteles, új elhelyezés esetén véleményezési joga van.”

7. A kért támogatás pontos összege (ennek pontosan ki kell derülni a pályázatból), amely nem lehet nagyobb, mint a kiírásban meghatározott legnagyobb támogatási összeg.

8. A pályázati önrész pontos összege, amely a teljes bekerülés min. 40%-a.

9. Egyházi pályázó esetén az egyházi hatóság támogató nyilatkozata (ez nem azonos az önrész banki igazolásával).

10. A tervezett felújítás költség-igényének részletezése:

- testületi döntést tartalmazó határozat a támogatással megvalósuló fejlesztésrõl, a teljes bekerülésrõl, az önrész nagyságáról, valamint a kért támogatásról;

- banki fedezetigazolás az önrésznek a számlán való rendelkezésre állásáról, - igazolás(ok) egyéb fedezeti forrásokról.

11 A célt szemléltetõ és igazoló fotók.

12. A felújítás kezdési idõpontja és a befejezésének határideje, amely nem haladhatja meg 2009. december 31-ét.

13. Késedelmes teljesítés esetén a kapott támogatás átütemezésére nincs lehetõség.

14. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázatában általa megfogalmazott cél megvalósítása a pályázati kiírás határidejének keretein belül, annak figyelembe vételével megtörténik.

 

Az eredményhirdetéssel egy idõben támogatási szerzõdést köt a kiíró a nyertes pályázóval.

 

Az elnyert támogatás felhasználását a kuratórium bármikor ellenõrizheti.

 

A megítélt pályadíjért a készre jelentés után lehet folyamodni, és a készre jelentés mellé be kell nyújtani a teljes bekerülés leigazolt számláinak hiteles másolatát, a kifizetést igazoló dokumentumok hiteles másolatait (a számlához tartozó megrendelõk és vállalkozói szerzõdések hiteles másolatait munkadíjat tartalmazó számlák esetén, bankkivonatokat az átutalással teljesített számlák kifizetésérõl, átvételi elismervényt a készpénzes munkadíjat tartalmazó számlák esetén, de anyagvásárlási számlákra ez nem vonatkozik, teljesítés igazolásokat, amelyet az építtetõ és a vállalkozó írnak alá, de ez anyagvásárlásra nem vonatkozik, az építtetõ nyilatkozatát a felhasznált összegnek a pályázatában megjelölt célra történõ felhasználásáról), illetve a pénz felett rendelkezõ személy banki aláíró kartonját, vagy az aláírási címpéldány pályázó által hitelesesített másolatát, a mûszaki átadás-átvételi jegyzõkönyvet, valamint az elkészült munkákról készült fotókat is. Ezt követõen 30 naptári napon belül utalja az alapítvány kuratóriuma a pályázati díjakat.

 

Törekedni kell arra, hogy a nagyobb beruházásoknak csak egy-egy jól elhatárolható részére nyújtsanak be pályázatot, így hamarabb elkészül a megvalósítás, egyszerûbb az elszámolás, és idõben hozzájutnak a támogatási összeghez. A pályázatban szereplõ ütemre, részmunkára külön szerzõdést és/vagy megrendelõt kell készíteni, és az ütem részszámláinak egyeznie kell ezekkel, és a kifizetést igazoló bizonylatokkal is.

Az elszámolást követõen az elkészült produktum hivatalos átadás-átvételérõl idõben meghívót és/vagy értesítést kell küldeni a kuratórium számára, hogy képviselõi jelen lehessenek.

 

A pályázattal kapcsolatosan további információk a kuratórium titkáránál: Szabó Monikánál szerezhetõk be: a Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés Hivatalában (6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. IX. emelet 922. 76/513-872).

 

 

A pályázatok beérkezése:

 

A pályamûveket lezárt csomagolásban kell eljuttatni „AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELME ÉS ÚJ ÉRTÉK TEREMTÉSE 2009.” címmel személyesen a kuratórium titkárának, postai úton pedig az alábbi címre:

Bács-Kiskun Megyei Falufelújítási és Mûemléki Alapítvány

6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.

 

 

Beérkezési határidõ:

2009. június 2. 16 óra.

Ezen az idõponton túl érkezett pályázatokat a kuratórium nem értékeli.

 

 

A pályázatok díjazása:

 

A 2009. évi támogatási keret 4.000.000 Ft. Egy nyertes pályázat támogatására maximum 400.000 Ft-ot fordít a kuratórium.

 

A pályázatok bírálata:

 

A kuratórium a pályázatokat 2009. június 23-ig bírálja el, és a bírálatot követõen kiértesíti az érintetteket és megküldi részükre a támogatásra vonatkozó szerzõdéseket.

Az eredményhirdetés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat www.bacskiskun.hu honlapján is olvasható lesz.

 

A kuratórium fenntartja a jogot, hogy az egész pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

 

Kecskemét, 2009. április 22.

 

 

dr. Bagó Zoltán

  a kuratórium elnöke