|
Írta: Administrator
|
|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁCS-KISKUN MEGYEI KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEIRE
Adatlap letöltéséhez klikkeljen ide!
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet a kijelölési körébe tartozó kollégiumi férőhelyekre, amelyekre azok a Pécsi Tudományegyetemen tanuló Bács-Kiskun megyében élő fiatalok jelentkezhetnek, akik kérték kollégiumi felvételüket, de valamilyen ok miatt elutasították őket.
A pályázat elbírálásánál figyelembe vesszük a hallgató felvételi, illetve tanulmányi eredményét, a család szociális helyzetét, a felvételi kérelem elutasításának indokát, valamint a megyei/települési Önkormányzatnál vagy annak intézményében dolgozó szülő(ke)t.
A jelentkezést írásban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatalának Intézményirányítási Főosztályára kell beküldeni 2010. augusztus 23-ig (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.). A borítékra kérjük ráírni „Pécs – Kollégiumi pályázat”.
A jelentkezési kérelemhez csatolni kell: - A hallgató személyi adatait (név, születési idő, lakcím) - A felsőoktatási kar, szak és évfolyam megjelölése - Felvételi pontszáma, illetve a tanulmányi év záró átlaga (felvételi értesítés, illetve indexmásolat) - Kollégiumi kérelem elutasítását - A települési önkormányzat támogató nyilatkozatát - A szülők foglalkozása, beosztása, illetve jövedelmük igazolása (havi bruttó kereset) - Szociális és egészségügyi rászorultságot bizonyító dokumentum - A kérelem indoklása
A fentieket is tartalmazó pályázati adatlap letölthető a www.bacskiskun.hu honlapról.
A kollégiumi felvételről legkésőbb augusztus 25-ig születik döntés. A pályázókat az eredményről levélben értesítjük.
Az adatok igazolására szolgáló, illetve a pályázati felhívásban szereplő dokumentumok másolatát ne feledje el csatolni a pályázatához!
A pályázattal kapcsolatban felvilágosításért Tamási László oktatási referenshez fordulhat az alábbi elérhetőségeken:
Tel.: 76-513-869
em: ltamasi()bacskiskun.hu
|
|
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 13. péntek, 07:57 |