Támogatást kaptak a megyei EFOP pályázatok

Nov. 17
2017

Bács-Kiskun megyében 38 települési önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, valamint 2 intézmény és 2 civil szervezet 7 konzorciumba tömörülve pályázatot nyújtott be az EFOP-3.9.2-16 kódszámú, a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra annak érdekében, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését a pályázatokban részt vevő települések lakosai részére. November 8-án érkezett a hivatalos értesítés, hogy a megyében pályázatot benyújtó konzorciumok mindegyike pozitív támogató döntésben részesült, melynek eredményeként a megyében mindösszesen 3,5 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésünkre a fenti célok megvalósítására.

A több éves programokból az alábbi tevékenységek valósulnak meg:

  • A települési önkormányzatok által fenntartott alapszintű humán közszolgáltatásokban dolgozó és potenciális szakemberek képzése, továbbképzése.
  • A gyermekek személyiség és kompetenciafejlesztését, iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok megvalósítása, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű tanulókra, (családi költségvetés-tervezés, öko-tudatosság fejlesztés, tehetséggondozás, életpálya építés, nyelvtanulás, stb.).
  • A hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók közneveléshez, felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása ösztöndíj programokkal, iskolába jutásának segítésével.
  • Komplex óvodai szolgáltatás-fejlesztés (óvodapedagógiai képzés és továbbképzés, szülők informálása, egészségügyi programok kisgyermekeknek, például tartásjavító programok, logopédia, úszásoktatás, zeneovi, helyi közlekedés megszervezése).

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 4 pályázatban vesz részt konzorciumi tagként. A programok a kiskunmajsai, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi, tiszakécskei és solti járásokat érintik.