Szívvel-lélekkel épül az egészségház Rémen

közügyek TOP-fejlesztések
Megyejáró körútjának újabb állomására érkezett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke február 12-én.

Megyejáró körútjának újabb állomására érkezett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke február 12-én. Jánoshalmán és Bácsalmáson beszélgetett azon polgármesterekkel, akiknek az önkormányzatok által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott pályázatok kapcsán kérdéseik, észrevételeik voltak.

A járási fórumok között pedig lehetősége nyílt arra, hogy látogatást tegyen Rémen, ahol a TOP keretén belül, felújítás alatt lévő egészségház jelenlegi állapotát tekintette meg Papp Imrénével, Rém Község polgármesterével.

Az egészségház a település központjában található, a fejlesztéssel érintett rész ad otthont a fogorvosi és védőnői szolgálatnak. Az épület energetikai korszerűsítése már egy 2014-es pályázat során megvalósult. A beruházás keretében a megfelelő ellátási színvonalat szeretnék biztosítani a betegek számára. A tervezett eszközbeszerzésekkel a hiányzó tárgyi feltételeket szeretnék pótolni, melyre nagy szükség van. Céljuk, hogy egy megfelelően felszerelt, minőségileg magas szintű szolgáltatás nyújtására képes ellátást alakítsanak ki. A projekt kivitelezése során eddig elkészült  az akadálymentesítés, valamint a mozgáskorlátozott WC kiépítése történt meg. A burkolat egy részét már kicserélték, továbbá a nyílászárók cseréje is lassan befejeződik. Ezt követően még a festési munkálatok vannak hátra. Polgármester asszony így értékelte a projekt eddig teljesített mérföldköveit:

  • „Akadtak kisebb- nagyobb rejtett problémák az épületben, melyekkel a felújítás alatt kellett szembesülnünk, de sikerült megoldanunk a felmerülő gondokat, a projekt remekül halad. Törekszünk arra, hogy egy korszerű és jól felszerelt épületet adhassunk át.”

 A projekt zárására 2018.május 01-jén kerül sor.

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO