Önkormányzati pályázatok a megvalósítás küszöbén

közügyek TOP-fejlesztések
Termelői piacot épít Kiskőrös

A járási fórum második állomása volt a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal. Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a települések vezetőivel az önkormányzatoknak kiírt pályázatokról, az azokkal kapcsolatos problémákról és a felvetődő kérdésekről tárgyalt.

A találkozó helyszínén a rendezvényt fogadó város polgármestere Domonyi László a következőket mondta:

- Nagyon örülünk annak, hogy Kiskőrösön az önkormányzat által beadott pályázatok nyertek. Már csak a szerződéseket kell aláírni, erre 1-2 héten belül sor kerül és utána kezdődik az érdemi munka. Kiskőrösön két nagy projekt áll legközelebb a szívemhez, az egyik az óvoda fejlesztése, amire óriási szüksége van a városnak. Azt látjuk, hogy a városban egyre több gyermek születik, ezért ellátásukat meg kell oldanunk bölcsődei és óvodai szinten is. A másik nagyon fontos dolgunk a kistermelői piac kialakítása. Azt gondolom, hogy Kiskőrös kellően nagy város már ahhoz, hogy megérdemeljen egy modern termelői piacot egy fedett, de nem zárt területen. A piacra egyébként az igény óriási, a környezetét sokkal jobbá kell tenni 2018-19-re. A piac korszerűsítését, bővítését a mostani kistermelői piac mellett levő használaton kívüli kereskedelmi áruházban és annak környezetében tudjuk megvalósítani.

A projekt keretében a meglévő piac elbontásra kerül, parkolókat építenek, a meglévő csarnok teljeskörű átalakítása várható, 8 db nagy és 40 db kis elárusítóhely jön létre és 85 db külső elárusító hely ikialakítása is megörténik.

Az egyeztető fórum végén a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a következő gondolatokkal búcsúzott:

- A Kiskőrösi járásban is szinte az összes önkormányzatoknak kiírt pályázat nyertes lett. A megyében a polgármesterekkel történő megbeszélések, egyeztetések is arra irányulnak, hogy a pályázatok megvalósításával kapcsolatos kérdésekre is választ adjunk, illetve a problémákat a megyei önkormányzat szakmai segítségével orvosoljuk. A polgármesterek nyitottak az együttműködésre, ami a mi dolgunkat is megkönnyíti.

 

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO