Barackpálinka és Borünnep megnyitó 2017

Jún. 20
2017

Ma délután nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a II. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál. A népszerű rendezvény a pálinkafőzők, a borászok, a fesztiválozók, Kecskemét Város Bora, valamint a Bács-Kiskun Megye Bora verseny 3 győztesének megáldásával indult a Szent Miklós templomban.

Az ünnepélyes megnyitó a főtéri nagyszínpadon folytatódott Dr. Homoki Tamás alpolgármester köszöntőjével. A fesztivál borainak és pálinkájának ismertetése után Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke oklevelet adott át a „Bács-Kiskun Megye Bora 2017” győztes borait előállító pincészeteknek. Ezt követően a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat standjánál sajtótájékoztatót tartott a megyei elnök, ahol elmondta: „az Alföldön terem az ország legnagyobb mennyiségű szőlője, amit a helyi különleges klíma tesz utánozhatatlanná. Hiszek benne, hogy pár év múlva az ország legjobb borai innen, Bács megyéből kerülnek majd a boltok polcaira és a fogyasztók poharaiba.” Rideg László gratulált a soltvadkerti és kiskőrösi borászoknak a kitüntető cím elnyeréséért, melyet egy éven át viselhetnek a borászatok. Ezután a „Megye Bora 2017” címet kiérdemelt borok borászai rövid borbemutatót és borkóstolót tartottak a sajtó képviselői, valamint az intézményi és települési vezetők számára.

A megyei önkormányzat felvállalta a kecskeméti Nagytemplom misebora, a Tokaji borvidékről származó, mádi édes furmint árusítását is, melynek teljes bevételét a Nagytemplom felújítására ajánljuk fel.

Sok szeretettel hívunk minden kedves látogatót a megyei önkormányzat standjához, ahol öt napon át a megye legjobb boraival, a Nagytemplom miseborával és hamisítatlan Bács megyei vendégszeretettel várunk minden kedves borszeretőt!

A megye legjobb borai 2017-ben:

  • Fehérbor: Vass Borászat Kunsági Olaszrizling 2016
  • Rozébor: Font Pincészet Cabernet Sauvignon Rosé 2016
  • Vörösbor: Frittmann Borászat Kunsági Merlot 2013